About this blog

2010. október 10., vasárnap

Rajongói oldalak interjúja Stephenie Meyer-rel I.


A források helyén meghallgathatók a felvett anyagok! Mivel ők sem hallottak ki mindent a felvett anyagokból, így előfordulhatnak befejezetlen mondatok, gondolatok...

Edwardról:
Kíváncsi vagyok az Eclipse-ben arra a pontra ahol... Szeretem ezt a részt, mert ebben Edward sokkal többet flörtöl, és ezt látni kell.
SM: Van néhány pillanat a filmben, amelyeket nehéz összeegyeztetni az elképzeléseimmel, a folyamatos ütemtervek miatt. Tehát egy kicsit lelassítottam. Sok dolog, amit a szerkesztőim csináltak, ki lett vágva végül. Ezért leültem, és azt mondtam “Legyenek szép pillanatok, legyenek boldog részek!”

Az egyik a “legszebb pillanatok” közül az, amikor Edward szobájában vannak az ágyon, és Edward elmondja az ajánlatát. Akkor sok ember tett fel kérdéseket csak ezzel az egy jelenettel kapcsolatban. De az egyetlen, amire a legjobban szeretnék választ kapni: Edward egy ponton úgy tűnik, hogy megadja magát. Amikor azt mondja “nem, nem, állj, addig nem csináljuk, amíg össze nem házasodunk” - ez itt több mint egy morális kérdés, vagy több azonkívül, hogy “Biztos akarok benne lenni, hogy betartod az egyezséget”?
SM: Mindkettő egyszerre. Van pár dolog. Az egyik az, hogy Edward 1901-ben született. És az ő gondolkodásában - sokkal tisztábban látja a világot, mint azt mit tesszük. Mindenkinek hallja a gondolatait. De számára ez, olyan mint...számára ez tisztességtelen... És nem tud szabadulni ifjúsága tabu témáitól sem. És nyilvánvalóan Bellának egész más nézőpontja van erről. Az ő álláspontja nagyon modern. Tudja, hogy örökké együtt lesznek, és nem érti Edwardot. De Edward egész más helyről jött. És szeretek olyan dolgokat beletenni, ami érzékelteti Edward korát. Szeretem hogy... 109 éves.

Lovagias!
SM: Ő más, mert nagyon sok különböző élményben volt része. Ennek egy része, hogy megrekedt az időben. Egyrészt egy része tudja, hogy Bellának jobb lenne, ha Jacobbal volna. Sosem kényszeríti, hogy egy boldog vámpír legyen belőle. Az ő agyában egyfajta Rosalie reakcióként jelenik meg. Csak úgy hiszi, hogy Bella nyomorúságos lenne, és nagyon sok fájdalomban lenne része, őérte! Azt szeretné, ha boldog lenne, úgy gondolja, hogy “addig amíg vonakodik, addig még talán meggondolja magát, és azt mondja, hogy igen, szeretnék ember maradni, ezt akarom.” És aztán itt van az abszolút fizikális félelem. Mert tényleg aggódik amiatt, hogy mi lesz akkor, ha Bella ezt a lehetőséget választja majd. A fájdalom ami a vámpírrá válással együtt jár, tényleg nem vicc! Nagyon sokat foglalkoztam ezzel a résszel. Néhányan azt mondják “csak harapd meg, csak harapd meg”. Ez olyan dolog, hogy szeretnéd, hogy olyan legyen mint te, de három napig tartó szenvedés vár rá. Ez nagy dolog számára. Mégha tudja azt, hogy Bella túllesz rajta, és már aztán mindez a múlté...ez a három nap viszont nagy akadályt jelent.

Bella félelme az átváltozással kapcsolatban, hogy “mi van akkor, ha utána már nem fogom szeretni utána többé vagy nem fogom ugyanazt érezni?” Edward tart ettől?
SM: Ó igen, tart tőle, persze. Még jobban, hiszen érzi, hogy most úgy gondolja Bella: “szeretni foglak mindörökké”, de Edward azt is tudja, hogy a dolgok változhatnak. És miután Bella átváltozik esetleg megtörténik az a borzasztó dolog is, hogy Bella visszafordul és azt mondja “ezt te tetted velem. Csak miattad mentem át ezeken a szörnyű dolgokon. Most pedig a családom már úton van a halál felé, nekem pedig végig kell néznem.” Edward átlátja a negatívumokat is. Nagy részben viszont optimista maradt ezzel kapcsolatban. És Bella válaszreakciója a vámpírrá változtatásával kapcsolatban, ezt látva....helyes döntés volt [Bella részéről].

Az Eclipse által közvetített üzenetről:
Alison: Mindkettőnknek vannak tinédzser lányai.
SM: Sajnálom.
(nevetés)

Alison: A beszélgetés a szüzességről az egyik kedvenc jelenetünk az Eclipseben, fentrengtünk a nevetéstől. De... tudod, úgy érzem, hogy ez már majdnem valamiféle közvetített üzenet, ami így megjelenik a mozifilmben.
SM: Szeretném, ha nem volna az.

Alison: Ez az, amit tudni szeretnénk.
SM: Úgy hiszem, hogy az emberek ezt úgy veszik, mint egy üzenetet. Ez olyan dolog volt, hogy... azt akartam, hogy Edward karaktere így érezzen ebben a periódusban. Tudjátok, ő más mint egy modern karakter. Nem ugyanolyan. És én így akartam. Megvan minden motivációja. És nagyon szórakoztató volt ezt megírni. Tudjátok, meglepődtem, hogy a szerkesztőknek nem volt több problémája ennél a résznél. De ez olyan dolog, hogy csak olyan emberek mondhatják el, akik vagy az egyik vagy a másik nézetet vallják. És vannak olyan emberek is, akik mindkét nézettel egyet tudnak érteni, és ez számomra nagyon valóságosan érződött. Utálom, amikor ezt egy követendő példaként említik.

Azt mondod, hogy a mozifilmben ez számodra így jelenik meg?

Alison: Igen. A 13 és 16 éves lányaimnak ahogy nézték azt mondtam “Látod? Hozzá kell menned a fiúhoz!”
SM: Nem szeretem, hogy az emberek úgy érzik, hogy ezt alkalmazni kell a saját életükre is. Kaptam leveleket amelyekben valaki azt írta, hogy volt egy goromba barátja, és miután a lány látta Edward karakterét azt mondta “a szerelem nem ilyen”. És ebben a helyzetben példaképként állította, és szakított a fiúval. Ez fantasztikus. Boldog vagyok emiatt.

Kim: Én szeretem, hogy visszahozza a régimódi elavult koncepciókat.
SM: Én egy régimódi személyiségnek érzem magam, bizonyos szempontból egy korábbi időszakból vagyok. És számomra ez a való élet. És ez olyan dolog, ami nagyon valóságos tud lenni. Azt gondolom, hogy vannak olyan emberek, akiknek nem volt ilyen élményük az életükben, akik nem részesei ennek a világnak. Ők úgy gondolhatják, hogy ez nagyon őrült dolog, és hogy “már senki nincs, aki így vélekedik”. De tudjátok mit, ezek a beszélgetések tényleg megtörténnek. Nem mindenki számára hangzanak idegenül.
SM: Élvezem a vallásom filozófiáit, mint ahogy még olyan sokan. És nem tudom, hogy a hit...Ismerek egy vagy két szerzőt akik azt mondták nekem, “Ó igen, ez így van.”

Nem tudtam, hogy mormon lennél, miközben olvastam a könyveket.
SM: Ez nem gond...

Fordította: LiL
Forrás

Breaking Dawn várakozások egyenesen Stephenie-tól:
Több Bella szemszög, kevesebb Jacob, központban még inkább Edward&Bella.

A kerekasztalos beszélgetés ezen szakaszában a Breaking Dawn nászútjeleneteiről beszélgettek Stephenie-vel. Megemlítették hogy rengeteg petíció született azon témában, hogy a Breaking Dawn-t R besorolás [nálunk az a 16 éven aluliak számára nem ajánlott kategóriába tartozna] szerint készítsék el. A beszélgetés során megemlítették, hogy a PG-13-as besorolásba beleférnek elég szaftos jelenetek. A Szerelmünk Lapjait hozták fel példaként, ami a PG 13-as besorolású, szintén szerelmi történet, de van benne egy igazán szexuálisan túlfűtött rész... Illetve ha jól emlékeztek a Rob filmje, a Remember Me is PG13-as besorolású, és a szexjelenetek elég szenvedélyesre sikerültek. Szóval a PG13 így is elég nagy szabadságot ad arra, hogy Edward és Bella első együttléte ne okozzon nekünk rajongóknak csalódást.

Stephenie két úton szeretné megközelíteni a nászutat. Egyrészről szenvedélyesnek szeretné látni, másrészről viszont tekintettel akar lenni a fiatalabb rajongókra is – így szeretné ha ők is nyugodtan beülhetnének a filmre.

Szóval, hogy jelenik meg a fejedben a Breaking Dawn mozifilm verziója?
SM: Ez érdekes. Azt hiszem, ez sokkal többet mutat majd Bella szemszögéből. Úgyhogy ebben igazán átérezzük a jelenetek során, amit ő érez. Ami valójában így sokkal inkább lesz Forever Dawn, hiszen egy Jacob szemszöggel is dolgunk van a BD esetén. (Megjegyzés: A Forever Dawn volt a Twilight eredeti folytatása, ami előretekint Bella életében, több érett témát körüljárva. A Forever Dawn egy része megjelenik a Breaking Dawn-ban is.) Valamint úgy vélem, hogy Jacob szemszöge nem igazán lesz hangsúlyos a filmben. Igen, ez elszomorít egy kicsit. De úgy gondolom, hogy számos klassz pillanattal fogunk gazdagodni. Úgy érzik, hogy Bella&Edward centrikusnak kell lennie…

[Meghan?]: Jacob-bal kapcsolatban számos jó pillanat van.
SM: Igen. Klassz momentumok. [..]

(csevegés)

Valaki más, nem Stephenie, ezt mondja: az első filmben, mikor Edward… kiszívja a mérget Bellából csak felvillannak… a jelenetek… visszatérnek???
SM: Igen, az klassz megoldás volt, mikor Catherine [Hardwicke]…

Forrás

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More