About this blog

2010. szeptember 1., szerda

Self.com interjú Tish Monaghan-nal

Öltözz úgy, mint a kedvenc Twilight sztárod!

Self: Miben néz ki másképp Bella az Eclipse-ben, mint a New Moon-ban?
TM: Nos ez vicces, mert a két film megjelenése közt egy év telt el, de a történetben csak egy hét telt el a kettő közt. Bella most már egy kicsit beilleszkedett a közösségbe, és Edwarddal jár. Szóval az elején egy kicsit többet akartam megjeleníteni a Cullen-féle színskálából, a hűvös színekből, és eltérni a meleg földszínektől, amik annyira jelen voltak a New Moon-ban.
Elég sok a romantikus jelenet, úgyhogy meg akartam mutatni Bella egy kicsit lágyabb oldalát anélkül, hogy túl lányosra, vagy nőiesre formálnám, mert ez nem lenne igazán hiteles tőle. Ő egy gyakorlatias ember, úgyhogy egy kis színnel próbáltam lágyítani rajta. A nyitó jelenetben is az egyik rá jellemző kockás ingét viseli, de ez egy lágyabb, halványlila anyag, és nagyon helyesen mutat a virágmezőn. Próbáltuk megtartani a karakter jellegzetességét, csak egy kicsit lazábbra vettük.

Self: És mi a helyzet a fiúkkal?
TM: A New Moon-ban Edward igazából ugyanabban az öltönyben van az egész film alatt, mert lényegében megállt az idő körülötte Bella szülinapi bulijának az estéjén, mikor a tragédia történt. Úgyhogy ő ezt a visszafogott, elhagyatott kinézetet viselte az egész film alatt. Biztos akartam lenni abban, hogy az Eclipse-ben visszavisszük őt a tipikus érettségiző diákok világába. Vissza akartam hozni a pólókat, farmert, tornacipőt, egy sokkal lazább kinézetet, mégis megtartva a Cullen-ek ízlésvilágát, amiben ugye azért mindig magtalálható egy kis plusz igényesség - úgy értem, hogy azért Edward sosem nézhet ki túl viseltesnek, vagy szakadtnak. El akartuk távolítani őt az elegánsabb megjelenéstől, és olyan ruhákat ráadni, amik jól néznek ki és klasszul illenek rá, de egy kicsit fiatalosabbak.
Jacob esetében az egyetlen dolog, amin változtattam az, hogy levágott szárú farmer helyett levágott szárú vászon nadrágot adtam rá. végül sok ugyanolyan pólót használtunk, mert azok annyira illettek rá.

Self: Jó buli lehetett öltöztetni Ashley Greene-t, mint Alice-t, a család divatbolondját.
TM: Klassz dolog csak úgy elindulni, hogy a legcukibb, leglányosabb, legtrendibb cuccokat keresed, amit csak találni lehet. Vettünk neki egy nagyon klassz Marc Jacobs' ruhát, amit a suliban levő nyitó jelenetben visel, és egy nagyon édes A vonalú testreszabott kabátot, amit az Anthropologie-ből szereztünk be. Tényleg jó, hogy megtaláltuk ezeket a kis nőies formákat, az apró részletekkel, vagy egy helyes övvel, egy klassz bojttal, egy kis szalaggal a hátán. Tudom, hogy azt a darabot kimondottan szerette Ashley, a kis világos kockásat.
Bella a másik véglet, például az érettségi partiján egy sima farmert, és egy gombos inget visel, míg mindenki más kis ruhácskákban van. Bella a praktikusság elve szerint öltözik. Volt egy nagyon klassz sötétzöld kapucnis fölsője a Voeu T Laxe at Fred Segal-től - ez lenne az ő jellegzetes darabja az Eclipse-ben. Aztán volt egy jó kis szürke dzsekije az American Eagle-től, amit a film végső részében visel, amikor felmászik a sziklákon, és egy Lole márkájú burgundi színű köpenyszerűség, aminek helyes kis nőies formája volt.

Self: Általában hol vásárolsz a karaktereknek?
TM: Nos, muszáj a mennyiségre fókuszálnunk a vásárláskor - főleg a kaszkadőröknél. A karakterek mindegyikének kell hogy legyen minden öltözékből hat darab, aztán négy vagy öt még a kaszkadőreiknek. Úgyhogy nem költhetünk tonnányi pénzt egy-egy öltözékre. Elmentünk a G-star-ba, a Club Monaco-ba, az Armani Exchange-be, a H&M-ba, a Banana Republic-ba. Az összes márka, amit a filmet lehet látni, az mind elérhető a nagyközöség számára is.

Self: Az Eclipse-ben sokkal több az akció, mint a másik két filmben - hogyan öltöztetted a karaktereket a harci jelenetekhez?
TM: Az összes edzőcuccnál, olyan kinézetet akartunk teremteni, ami sima, egyszerű, és praktikus. Jól tudtak benne kinézni, megállták a helyüket a filmvásznon, de kész voltak az akcióra. Emmett-nek sok akcióban van része, szóval azt akartam, hogy jobban kitűnjön a többiek közül. Adtam neki egy Old Navy márkájú kapucnis fölsőt, aminek nagyon szép tónusa volt. Nem azért vettem az Old Navy-nál, mert olcsó volt, hanem azért, mert a krémes fehéres színe arra a színre emlékeztetett, amit az első filmben, a Twilight-ban viselt. Mikor mindenki jött a ruhapróbájára, biztosnak kellett lennünk abban, hogy elég magasra tudják benne emelni a lábukat, mikor futnak - néha nagyobb méretű farmert kellett rájuk adnunk egyes jeleneteknél, csak hogy képesek legyenek megcsinálni egyes mozdulatokat. Nem ragaszkodhatunk csak az edzőcuccokhoz - kiköthetünk akár egy kapucnis pulcsinál is a H&M-ből. A lényeg, hogy olyat adjunk a szereplőkre, amit a nézők meglátnak és azt gondolják: "Ok, szóval így néznek ki a Cullen-ek akkor, amikor edzenek." De még egyszer mondom, a lényeg az volt, hogy az alakjuknak megfelelő ruha legyen, amiben tudnak mozogni.

Self: Milyen márkákat használtál az edzőruháknál?
TM: Használtuk a Mountain Engineering Co-op ruháit, ez egy kanadai szabadidő ruházati cég, North Face-t, Nike-t, és Gap-et. Nem akartam hogy mindenki farmerban legyen, de tutira nem akartam őket melegítőgatyába rakni, vagy valami hasonlóba. Aztán ott volt a legvégső harcjelenet, ahol az újszülött vámpírokkal harcoltak, ahol azt a látszatot akartam kelteni, hogy tényleg az akcióhoz vannak öltözve, ezért nagyon-nagyon sötét színekbe öltöztettem őket, feketébe, vagy majdnem feketébe.

Self: Az Eclipsben van egy csomó visszatekintés is, ami bemutatja nekünk a Cullen-ek, és a Quileute indiánok háttértörténetét.
TM: Ezek a filmek hihetetlenül szuperek egy jelmeztervezőnek, mert három különböző időszakba is visszatekintünk, a kortárs világ mellett. Volt ugye Jasper, aki egy polgárháborús katona volt - ő volt az egyik karakterem, akit öltöztethettem, mert nagyon szeretek kutatni. Találtunk valakit, aki polgárháborús egyenruhákat csinál újrajátszásokhoz (mikor felidézik a háború történéseit nézők előtt), és legalább negyven órát töltöttünk azzal, koptattuk, és öregítettük, hogy tényleg igazinak és bemutathatónak tűnjön Jackson-on, mikor a hegyvidéken lovagol, és a port rúgja a lóháton.

Rosalie-nál, akinek az 1930-as évekbe nyúlik vissza a visszatekintése, lehetőségünk volt eredeti 30-as évekbeli kosztümökből részleteket használni. Aztán csinálnunk kellett egy esküvői ruhát, aminek 30 láb hosszú uszálya volt, és hosszú, lobogó fátyla. Ezt akkor használtuk, mikor Rosalie a hotel hosszú folyosóján siet végig, és a vőlegénye megtámadását tervezi, aki majdnem megölte őt. Ez egy nagyszerű jelenet, mert bemutatja az átváltozását egy édes 18 éves lányból, aki annyira nagyon szerelmes volt az elegáns, gazdag - és amiről ő nem tudott, gonosz - vőlegényébe.

A legizgalmasabb rész számomra a Quileute indiánok megalkotása volt - naplókat olvastunk, és spanyol felfedezők hajózási naplóit, akik a Csendes-óceán partvidékénél hajóztak. Tanulmányoztuk Paul Kane festményeit, amik arról az időszakról készültek, a kanadai Archeológiai Múzeumban pedg tanulmányoztuk az eredeti anyagokat. Meg kellett csinálnunk legalább 60 kosztümöt, beleértve azt is, ami Bellának készült, mert ő változik át a történet mesélése közben az egyik Quileute karakterré, a főnök feleségévé. Ezeken a ruhákon nagyjából hat héten keresztül dolgoztunk egy nyolc fős csapattal: ékszereket készítettünk abalone kagylókból, különböző színű gyapjútakarókat fontunk, durva anyagból készítettünk cipőket. Tényleg kihívás volt, és nagyon meg vagyok elégedve azzal, ahogy sikerült.

Fordította: Edit

1 megjegyzés:

Á ez csúcs, imádom a jelmezeket. Klassz lehetett kutatni a különböző korok ruhái után. Köszi Edit!

Megjegyzés küldése

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More