Allure - Kristen Stewart

A mélybe

Az ország legvonakodóbb híressége, Kristen Stewart megpróbál alkalmazkodni új, varázslatos életéhez. 

Meghan Daum-től

Kristen Stewart rohan. Késik egy interjúról (másfél órát, hogy pontosak legyünk), haja egy kicsit koszos és egy kicsit gubancos, befut a Bel-Air hotel teázójába, mintha egy utcai lázadás elől menekülne. És ez egy bizonyos fokig így is van.
„OK, ez az elfogadhatóság határain belül van”, mondja Stewart, „Teljesen, egészen és elfogadhatatlanul késésben vagyok.”
Beül egy bokszba, a telefonját és egy doboz Parliament-et feltesz az asztalra, majdnem vigasztalhatatlanul idegesnek tűnik. Eltévedt, magyarázta. Miközben megpróbálta megtalálni a hotelt, reménytelenül összezavarták. Mindegy, hogy L.A.-ben született és nevelkedett.
„Végül útbaigazítást kellett kérnem tőlük,” mondja, miközben hitetlenségében a fejét rázza. „Szó szerint félre húzódtam és megkérdeztem őket.” Őket?
„A paparazzikat,” magyarázza, „SUV-okban követtek. Öten. Megálltam és megkérdeztem a rohadt paparazzitól az útvonalat. Nem akarom elhinni ezt az őrültséget, ami az életem.”
Az Alkonyat bemutatása, a széles körben népszerű regényen alapuló vámpír-tinédzser-románcos film óta, Stewart élete kétségbevonhatatlanul őrült. A magazinok és pletyka oldalak állandó témájává vált, és fotósok követik akármerre megy. Tábort állítanak fel a háza előtt. Vagyis a szülei házánál. 19 évesen, Stewart mostanában kapta meg a saját lakását, de otthonaként a szülei San Francisco Valley-ben lévő otthonát tekinti.
„Az új helyen maradok addig, amíg ki nem fogyok a kajából,” mondja, „aztán hazamegyek. Nem kopoghatnak az ajtón, de befényképezhetnek az ablakon és ez teljesen a jogukban áll. Meg kell bizonyosodnod róla, hogy az ablakok be vannak-e csukva. Jelenleg 15-en vannak.”
Ismétlésként, amikor Kristen Stewart 'őket' mond a paparazzikra gondol: a 15 fotósra, akik a szülei udvarán vannak, habár néhányan közülük most Bel-Air-ben parkol rá várva, hogy megérkezzen. És itt van még egy szó, ami Stewart meghatározása alapján eltér a normálistól: 'emberek'.
„Amikor azt mondom 'emberek' akkor a 'blogosokra' gondolok,” mondja. „És az (internetes) kommentelőkre. A kommentelők általában rosszabbak mint a blogosok. Tudom, hogy az emberek mit mondanak rólam. Miután visszajövök erről az interjúról megnézem, hogy mennyire hülyének néznek, amiért eltévedtem. Csak rákeresel, hogy ’Kristen Stewart, eltévedt, útvonal.’, vagy beírod a dátumot. Nem hiszem el, hogy elmondom, hogyan lehet rám keresni.”
Stewart nem mondja meg miért keres magára, de az sem segít megválaszolni a kérdést, hogy a kíváncsiság és öntudatosság erői világosan háborúznak benne. És ahogy megjósolta, ennek a különös dátumnak a keresése létrehoz egy sor, gyakorlatilag azonos, különösen banális fotót arról a délutánról: a fent említett Stewart mobiltelefonnal és egy csomag cigarettával a kézben végigsétál a parkolón; Stewart felmegy egy külső lépcsőn; és igen, Stewart félénknek és zavarodottnak tűnik a fekete Mini Cooper-ének volánja mögött. És igen, az 'embereknek' rengeteg véleménye van róla, és nem mindegyik kedves.
Egy szúrópróba:
„Szeretem Kristen-t!!! Ő a kedvenc színésznőm és nem csak az Alkonyat miatt! Király, szeretnék vele találkozni, csak azt kívánom, bárcsak ne dohányozna, de kit érdekel, ez csak őt érinti….SZERETLEK KRISTEN!”
,,…nekem ő csak egy újabb béna, fehér szemét…”
,,Kristen Stewart –nak mindig olyan a haja, mint aki most kelt fel. Imádom. Szexi.”
„DILIS.”

Ez nem mindig volt így. 2008. november 21-e előtt – a nap amikor az Alkonyat sorozat első része a mozikba került (a második az Újhold ebben a hónapban nyit), és a rajongók sztárt csináltak belőle – csak egy jól kikupálódott feltörekvő színész volt. Korábban gyerekszínész volt, aki utána felnőttesebb filmekhez tért át, mégha azok alacsonyabb költségvetésűek voltak is, Stewart a szexis fiús szomszéd és a hanyag hippi kombinációja, ami frissítő jelenség a lármás lánykákhoz képest, ami a korabéliket jellemzi. A karakterén kívül és belül, jobban szeret farmert és melegítőt viselni, minthogy a lábát és a dekoltázsát mutogassa. A hangját és sajátos modorát egyaránt elbagatellizálják; a vásznon olyan száraz és érzéketlen tud lenni, hogy néha úgy tűnik, mintha egyáltalán nem is színészkedne. Ha a professzionális röppályája másképp alakult volna, ezek a tulajdonságok lehet, hogy a ,,független filmkirálynő” címhez vezették volna. De ahogy történt, Stewart-ot beválogatták a nagy költségvetésű franchise-ba, aminek – a regénynek köszönhetően – már óriási rajongótábora volt, és csak hatalmasabbá vált. Bár Stewart tökéletes Bella Swan szerepére – a csendes, higgadt középiskolás, aki a 108 éves vámpír, Edward (Robert Pattinson) hatása alá kerül – sokkal kevésbé érzi magát kényelmesen a tini bálvány szerepében. És az Újhold kibocsátásával, a zűrzavar egy következő hullámába kerül.
,,Azt mondták (amikor aláírtam az Alkonyatra), hogy rengeteg rajongó lány lesz majd, emberek, akik imádják a könyveket,” mondja Stewart, fekete körömlakkja kontrasztban áll azzal a tea szendviccsel, amit eszik. „És hogy ők megszállottak lesznek, és sok harcom lesz, de sok dicséretet is fogok kapni.”

'Unalmas' egy olyan szó amit Stewart sokat használja önmagára. Az önkifogásolásra való hajlama összeegyeztethető azzal a nemtörődöm, kissé komor levegővel, ami a karakterét annyira megnyerően melankolikussá teszi. De megjegyzésként, Kristen nem unalmas. Ötletei és aggodalmai vannak magáról és a világról. Néha szokott írni. („Nem vagyok mesemondó, de imádom a szavakat és azok hatását,” mondja.) Regényeket olvas - mostanság Henry Miller-t. Emellett nehéz unalmasnak lenni, amikor elég okos vagy ahhoz, hogy érdekes szerepeket válassz érdekes filmekben (egyik szerepeként egy kényszeredett vidámparki dolgozót alakít a tavaly tavaszi Kalandparkban, ami különösen szívbemarkoló volt; és Joan Jett-et alakítja (szűk, fekete bőrszerkóban) a közelgő filmjében, a The Runaways-ben.) Nehéz unalmasnak lenni amikor olyan rendezőkkel dolgozol együtt, mint Sean Penn (Into the Wild) és Mike Figgins (Cold Creek Manor) és 11 éves korodban egy legendás színésznő lányát alakítod, akihez gyakran hasonlítanak (Jodie Foster, Pánikszoba).
Mégis, egy 19 évesnek, aki hetedikben otthagyta az iskolát (tanárokkal otthon tanult) és aki, saját elmondása szerint nem jó abban, hogy magáról beszéljen, némi problémát fog okozni, hogy a szikrázó életéről szónokoljon. Stewart hajlama arra, hogy hadarjon, rángassa a vállát és hogy mondat közben újrakezdje a mondandóját, nem segít a hírnevén kínos helyzetekben. Mialatt a Legjobb Színésznőnek járó díjat vette át az MTV Movie Awards-on júniusban, sikerült elejtenie az arany popcorn szobrot a színpadon, a rémület átsuhant az arcán, majd vállat vont és az mondta a közönségnek, ,,éppen annyira voltam esetlen, mint ahogy ti gondoltátok.” És még korábban ebben az évben a David Letterman show-ban jelent meg, amiben hebegett-habogott és mondott valamit arról, hogy Oroszországig vezet (és azt a hanyag nyilatkozatot tette, hogy ’Én igazából nagyon unalmas vagyok’) rengeted blogos gúnyolódást eredményezett neki.
„Kétségtelenül speed-eztem vagy valami hasonló,” mondja Stewart a reakciókra. „Úgy érzem hogyha kimentem volna oda és leültem volna úgy, hogy ’Hé, hogy vagy? Mit akarsz tudni rólam?’ az emberek kikapcsolták volna a TV-jüket és azt mondták volna, hogy ’Szabaduljatok meg ettől a lánytól’… Minden arról a 10 percről szól. Viccesnek és aranyosnak kell lenned, promotálnod kell a filmet és nem is tudom, hogy még mi minden. Dögösen kell kinézned. Nem tudom, nem tudom.”
A teljesség kedvéért Stewart tényleg dögös. Világos bőre, füstös zöld szeme (amikor Swan-t játsza akkor kontaktlencsét visel, mert Bellának csokoládé barna szeme van) és magas, karcsú teste van, ez látszólag a edzésben vagy étrendi ellenőrzésben igényel kevesebb erőfeszítést. „Látnod kéne a testvéremet; olyan mintha le lenne soványodva. Mind a ketten nagyon soványak vagyunk,” mondja. Az, hogy egyes celeb-kukkolókat azzal bosszantja fel, hogy a hagyományos szabályok ellen játszik ezzel a nyomuló, hiper feminista ragyogással, Stewart eszességét engedetlenséggel színezi.
„Kimegyek az utcára, egy menő pólót viselek, a hajam koszos és az emberek azt mondják, ’Mi a baj vele? Egy hajkefét kell beszereznie.’” Stewart szitkozódik, a hangja a teaszoba zsongása fölé emelkedik (érdekes módon, sokkal élénkebb a filmen kívül). „Olyan vagyok, hogy ’Nem érted? Én nem az a lány vagyok! Sosem voltam az a lány! Nem olyan mintha igazán a figyelem központjában lettem volna tavaly.”
Nem, de egy éve még nem is volt tini lányok millióinak (és sajnos sokuk anyukájának is) meghatalmazottja, hogy fantáziájukat és szenvedélyüket megtestesítse a tiltott vámpírszerelem kapcsán. Az Alkonyat allegóriáinak talán sok ellenállhatatlan témája van – válás, költözés, a kimondhatatlan izgalom, hogy az a srác akit mindenki akar, téged választ – de a történet magja a tudatban keletkező szexuális tettek megtartóztatása. Ha Bella és Edward tökéletessé tennék a kapcsolatukat, Bella vállalná a kockázatot, hogy csatlakozzon Edward-hoz a halhatatlanok közé. És mivel Edward szereti őt annyira, hogy elhagyja, és Bella szereti őt eléggé, hogy hajlandó legyen az elhagyatottságra, a románcuk abban a tajtékzó kellemes helyben lebeg, ami a lehetetlen és a lehetséges, valamint a kezdet és a vég között van.
„Rengeteg (vámpíros) dolog van odakint, de ez mélyebbre hatol,” mondja Stewart, aki bevallja, hogy nem volt a könyvek rajongója mielőtt aláírt volna a filmekre. „Ez több mint egy egyszerű előjáték. Még akkor is ha azt jól csinálja – egy rohadt jó munkát csinál – a felépítése nevetséges. De ez mind jó okkal van így. Nagyon sok mindenben együtt vagy Bellával. Annyira a helyében érzed magad, hogy ez már egy behelyettesítő élmény. Függőséget okoz.”

Az ipar szokásához híven, kiszivárogtatott egy elméletet a vásznon kívüli románcról Stewart és a 23 éves Pattinson között. Bár Kristen régóta Michael Angarano színészhez kötődött, akivel főszerepet játszott a 2004-es Speak című filmben, számtalan média örömét lelte abban, hogy azt sejtesse, hogy Pattinson és Stewart titokban vágyódnak egymás után, de a való életbeni folyamatos tagadás visszatartja őket filmbeli románctabujuk kibontakoztatásában. „De amit Robert igazán akar az a szereplőtársa,” kiáltotta a People magazin Pattinson-nal a címlapon júliusban. Ugyanebben a hónapban egy ausztrál napilap azt a valótlan hírt közölte, miszerint Stewart terhes Pattinson gyerekével. Valóban, a magánélete nem olyan, amiről Stewart szívesen beszél, mert még rejtett alakjában is unalmassá válik. Legalábbis számára.
„Minden nap olvasom ezt a történetet,” mondja amikor kérdezem, hogy Angarano még mindig a barátja-e és, hogy igazak-e a Pattinson-nal kapcsolatos pletykák. „Minden nap ez megy, ne adjunk még hozzá.” És ezzel egy hatásos, majdnem egy jeges pillantást villant, amitől elhiszed, hogy egy tinédzser vámpír bele tud szeretni. És ugyancsak világossá válik, hogy ne nagyon feszegesd a témát a szerelmi életéről.

Stewart öndefiníciójából már nagy részben rájöhet az ember, hogy mit ellenez. Gyorsan elmondja, hogy mit nem szeret, mit nem tud vagy akar megcsinálni. Például: csevegés („Nem várhatod el senkitől, hogy azonnal elmenjen bárhová egy 10 perces beszélgetésre.”), színitanodák („Ez tönkretett volna.”), az ötlet hogy a színészek megjátsszák magukat a fotósoknak, „Ez a leghiúbb dolog a világon, a színészek kisétálnak egy épületből és látod hogy viselkednek a paparazzik előtt.”
Ha megkérded, hogy mire törekszik és mit akar az élettől, Stewart még egy kicsit vonakodik. Mint a legtöbb hasonló viselkedésű és temperamentumú 19 évesnek, Stewart-nak is vannak ötletei arról, hogy mi „igaz” és hogy hogyan és miért tolják félre ezt a „valóság”-ot, a ”szarságok” kedvéért. Nehézzé válik számára, hogy ,,interjús beszédbe” váltson, amikor azokra a filmekre kerül sor amik a szenvedélyei, és ez érzéketlennek láttatja. Ez az érzéketlenség származhat a „túl jó vagyok az iskolához” személyiségből, ami miatt az emberek úgy érzik, Stewart fütyül az egészre. A tény az, hogy őt nagyon is érdekli.

„Rengeteg időmet töltöm azzal, hogy a hamis hangzás ellen küzdjek olyan dolgokkal kapcsolatban, amiért akár meghalnék,” mondja Stewart. „Talán túlkompenzálom…túlságosan érdekel. És az ellenkezőjét adják elő. És most, hogy látják majd ezt (az interjút) olyanok lesznek, hogy, Oh, megpróbálja tudatni velünk…”.
Stewart hangja elcsuklik. Nem biztos abban, hogy hogyan kéne befejeznie a mondatot. A hajával játszik, kezeivel eltakarja az arcát, a halántékát maszírozza, mintha a legigazibb kifejezések mélyen el lennének temetve a sajtókonferenciák törmeléke és a fotósoknak fenntartott maszk alatt, amit az olyan dolgok miatt kényszerül felvenni, mint például MTV-s díj elejtése a színpadon.
„Nem tudtam megérteni azt a pillanatot az életemben,” mondja Stewart a díj dobálásról. „Olyan volt, hogy ’Neeeee…’. Mindenki azt mondta, hogy megnyerő volt, de szerintem horrorisztikus.”

Ha egy mondatban össze lehetne foglalni, azt, hogy milyen érzés Kristen Stewart–nak lenni (nem mintha helyeselné az ilyenfajta tömörítést) talán ez lenne az. Van valami kétségtelenül bájos – egészen elbűvölő – a furcsa, hirtelen megnyilvánulásaiban. De Stewart aziránti érdeklődésének hiánya, hogy elragadóbbnak vagy hozzáértőbbnek tűnjön – vagy ha már itt tartunk jártasabb legyen L.A. utcáiban – nehezebbé tudják tenni az életét, mint ahogy szükséges lenne. Mégis amikor arról van szó, hogy 19 éves, a jó hírek megegyeznek a rosszakkal: ez nem tart örökké. Stewart felnő és egy kis szerencsével ki fogja ismerni magát. És elég akaraterővel talán megállja, hogy magára keressen az interneten.

 - 2009. NOVEMBER

Posted in: Allure,Kristen Stewart