Taylor Lautner 18 évesen 7,5 millió dollárt kasszíroz egy filmért és az amerikai női lakosság epekedik utána.
A hisztiérikus gyerekek. Ez az, ami leginkább szembeötlik. A vörösszőnyeg mentén ezen sikítozó kamaszok sorakoznak, kis csodálkozók százai zsúfolódtak össze a felállított emelvények mentén. Érte nyújtják a kezüket, kis jegyzetfüzeteket és rózsaszín tollakat adnak a keze ügyébe. Az elszántság a kiáltásaikban ismerős, sajátos a hangszíne; úgy hangzanak, mint az éhes újszülött csecsemők.
Március 27-e van, lassan haladok az évente megrendezett Nickelodeon Kids’ Choice Awards vörösszőnyegén – Taylor Lautner-rel, a Twilight vérfarkasfiújával, állítólag Hollywood legjobban fizetett tinédzser színészével. 7,5 millió dollár értékű szerződést írt alá a Stretch Armstrong moziváltozatának főszerepére. Lautner állandó testőre, egy igazi kemény fickó észreveszi, hogy meghátrálok a sikoltozások miatt. Mosolyog: „A New Moon turnén, Advilt-t vettem be. Megelőzőleg.”
Lautner — egy fehér V kivágású póló felett egy gyapjú sportkabátot visel (mindkettő ajándék Neil Barrett tervezőtől), sötét haja felzselézve az ég felé meredezve — nem tűnik idegesnek. Ez mindig ilyen? Kérdezem. Mesél nekem Brazíliáról. Hogyan esett csapdába ő és Twilight-os kolléganője, Kristen Stewart egy szállodai lakosztályba, mikor tinédzser rajongók százai megrohamozták a szálloda hallját, túljárva a biztonságaiak eszén és megcélozva a lépcsőket, hogy a közelükbe mehessenek. „Be voltunk szorítva ebbe a kis szobába és 45 percig vártunk, hogy megérkezzen a felmentősereg.” mondta Lautner tágra nyílt szemekkel. „Azt kérdeztük egymástól ’Tegyük fel, hogy bejönnek ebbe a szobába. Mit fognak csinálni? Foszlányokra tépnek minket? Mit akarnak?’”
Végre az UCLA Pauley Pavilon-hoz vezető bejáratnál vagyunk, végre az épületen belül, végre az első sorban lévő helyünk felé tartunk, mikor észreveszem: ez egy kölyköknek szánt show, ez egy kibaszott csillagos szoba. Adam Sandler, Steve Carell, Tina Fey, Robert Downey Jr., Rihanna — mindannyian hallótávolságon belül. Az Avatar-os Zoe Saldana háromülésnyi távolságra van. Rosario Dawson és az olimpiai bajnok Shaun White fogja bejelenteni az első díjat. Ez egy tisztelgés a fiatalság dominciája előtt. Mindannyian azért jönnek, hogy megcsókolják a (cukorka) gyűrűiket.
A 18 éves Lautner leül és elmondja nekem, hogy számára milyen megtiszteltetés amiért itt lehet, hogy mennyire nagy megtiszteltetés volt bárhol is megjelenni az utóbbi időben. Úgy mint az idei Oscaron, ahol Stewart oldalán bemutatott egy horror filmekről készült montázst. „Elájultam volna, ha nincs ott velem!” mondja Lautner. „Arra eszmélsz, hogy George Clooney-val, Leonardo DiCaprio-val beszélgetsz – és ők figyelnek rád!” Ez az ő alap megnyilvánulása: őszinte, lelkes zavarodottság. Valószínűleg ez az egyetlen megfelelő reakció. Mesél az MTV Video Music Awards-ról, ahol átadott egy díjat az akkori talán-barátnőjének, Taylor Swift-nek, és csak nézte ahogy Kanye elragadja a mikrofont. „Mögötte álltam, mikor ez történt és 100%-ig biztos voltam benne hogy megrendezték!” mondja Lautner szemöldökét felemelve. „’Ez volt az amit próbáltak.’ gondoltam. Csak élveztem a show-t! De aztán Taylor megfordult és láttam az arcát.”
Az UCLA nézőterén éppen ekkor Jeffrey Katzenberg, a DreamWorks Animation vezérigazgatója hirtelen megszakítja a beszélgetésünket egy kérdéssel. Katzenberg — 59 éves, rakott, khaki színű V-nyakú pulóverben — közel hajol. „Taylor,” mondja „lenne két perced? Will Smith szeretne találkozni veled.”
Egy perccel később Lautner visszatér a helyére kifújjva magát. Körbenéz az arénába, 7 000 rajongó, fények, és kamerák, és hangosan kérdezi „Ez tényleg megtörténik? Tényleg itt vagyok?”
Ezek aztán a nagyon jó kérdések. Lehet hogy megkérdezi ezt is: Mi az ördögöt tettem, hogy megérdemlek egy 7,5 millió dolláros szerződést és milliók imádatát? Jóképű, igen. De a két Twilight filmben Lautner-nek 55 percnyi képernyőn eltöltött idő jutott. Összesen. Az első filmben 239 szót mondott csak. Oh, és majdnem azelőtt kirúgták, hogy a folytatás forgatása elkezdődött volna. (Bővebben hamarosan.)
Végül az UCLA arénában a fények elhalványulnak, ami a show kezdetét jelzi, és ekkor Lautner fotója feltűnik a JumboTron-on [hatalmas kivetítő], a sikítás folytatódik. Lautner testőre egy utolsó üzenetet ad át, valamit [Taylor] fülébe súg mielőtt ismét elnyelné a sötétség.
„Mit mondott neked?”
Lautner a szemembe néz, megérint a lábam, és nevet. Azt mondta, „’Ha bármi történik'” — Lautner az Exit/Kijárat felé mutat — „balra megyünk.'”
*****
Egy héttel a Kids' Choice Awards után, Taylor Lautner megáll egy ebédre a kaliforniai Valenciában, egy külvárosi részen Észak-Hollywood-tól negyvenöt percre. Ez az a hely, ahol ő él, a szüleivel és húgával egy olyan otthonban ami majdnem megkülönböztethetetlen a többi szomszédtól. Lautner javasolja az Olive Garden-t az ebéd elfogyasztására. „Szereted ezt a helyet?” kérdezi, kicsit bizonytalanul, majd hozzáteszi: „Az apám szoktatott rá.” Anélkül, hogy pillantást vetne az étlapra, Launter Toscana-i levest, aztán azt kéri, hogy cseréljék Caesar salátára a ház ajánlatát. Mielőtt a pincér válaszolhatna, Lautner ártatlanul közbevág: „Tudom” mondja „pluszba rá kell fizetni. Rendben.” Nos, igen. Igen, így van.
Az Olive Garden valószínűtlen helynek tűnik, hogy találkozz az egyik legismertebb amerikai tinédzserrel, ám legyen így. A hely egyértelműen azt jelzi, hogy milyen messzire jutottál és milyen gyorsan. A története tele van extrém véletlenekkel, mintha a mennyország megnyílna és azt mondogatná, Te. Te a fogakkal. Jövőre ilyenkor, az emberek képesek lesznek emlékezetből lerajzolni a hasizmodat.
Mivel csak 18 éves, az eddigi életpályájájank bemutatása 30 másodpercet veszi igénybe és a michigani Grand Rapids-ban található karateiskolával kezdődik. 7 éves, mikor (Elsőszámú véletlen körülmény) az iskola tulajdonosa meghívja a tanulóit egy harcművészeti versenyre a Kentucky-i Louisville-be. Itt, Lautner találkozik Mike Chat-tel, egy karate edzővel, aki (Másodikszámú véletlen körülmény) egy sikeres színész. Rendben, ő volt a kék Power Rander, nade mégis. Chat arra bátorítja Lautner-t hogy egy L.A.-i harcművészeti táborban vegyen részt és később egy hónapig maradt. Összehozza a fiút egy ügynökkel, bár Lautner Michigan-be munka nélkül tér haza, még mindig meghallgatásokra hívják.
Lehet, hogy a történet itt érne véget, azonban (Harmadikszámú véletlen körülmény) Lautner apja történetesen pilóta a Midwest Airlines-nál, és így a család készenlétben állhat majdnem a semmiért. „Ha Michigan-ben este 9-kor mennék aludni és a szüleim kapnának egy telefonhívást azzal, hogy Itt tudnátok lenni L.A.-ben holnap egy meghallgatásra?” mondja Lautner. „Felébresztenének reggel 4 órakor és L.A.-be repülnénk, másnap reggel hazajönnénk és csak lemaradnék az iskolai buszról.” Mikor a Herman Miller üzem Lautner anyukájának munkahelye bezárt (Negyedik számú véletlen körülmény), a család ezt a nyugatabbra költözés jeleként értelmezi, egy két hálószobás lakást bérelnek néhány utcányira az Olive Garden-től, azon népszerűnek álcázott előretervezett Főutcai közösségek egyikében. A legmagasabb státuszfogalalása: egy 3D-s hal eljátszása volt a Cápasrác és a Lávalányban.
Az ételünk gyorsan megérkezik, közvetlenül az Olive Garden service managere, José által, aki szeretne „meggyőzödni arról, hogy minden megfelelő-e/ízlik-e eddig.” Dobpergés: „Csak annyit szeretnék mondani, hogy örülünk hogy itt vagy. Hajrá, Team Jacob!"
Lautner elismeri, hogy néhány sötét, de rövid pillanatig kétségei támadtak saját magát illetően. Felfogadott egy személyi edzőt a saját költségén és elkezdett alkalmazni néhány mentális trükköt. „Az edzőteremben vagyok.” mondja Lautner, „Edzek, olvasom a könyvet, és tanulmányozom a karaktert. Azt mondogatom magamnak, ’Akarom ezt a szerepet. Szeretem ezt a karaktert, nem fogom elveszíteni. Jobban meg fogom ismerni, mint bárki más, és még többet fogok edzeni, mert én leszek Jacob Black.’” Minden második órában evett, többnyire húst, amit a szülei készítettek, majd egy hűtőtáskába raktak és ő pedig az autójában tartotta. Forgalmi dugóban kerülve, Lautner hideg marhatarját ehetett a műanyag táskájából. Tizennégy kiló izmot szedett magára, belegyezett egy próbafelvételbe Stewart-tal (aki lobbizott az érdekében), és megtarthatta a szerepet. Megoldotta a film marketing problémáit, mikor hasizmai a New Moon beszédtémájává váltak, nem is beszélve névjegyéről. Az egyik jelenetben Stewart elesi k egy motorral, és Lautner a segítségére siet. „Ez csak vér, Bella.” mondja. „Nem nagy ügy.” És aztán leveszi a pólóját.
Mintha hívtuk volna őket, huszonvalahány ember veszi körbe az asztalunkat. „Bocsánat.” mondja az egyik férfi. „Csinálhatnék egy képet? Az unokahúgom nagy rajongó.”
Ebéd után, Lautner kioszt egy tucat aláírást és pózol mindenkivel a mobiltelefonok előtt. Lendülete kézenfekvő – lelkesen járt edzőterembe, ette a táska húsokat, megdolgozott ezért. A New Moon bemutatója után hónapokig házon kívül volt, így Stewart arra a pontra jutott – aki ténylegesen olyan számára mint egy képernyőn kívüli idősebb nővér - hogy küldött neki egy sms-t: „Hagyd abba a munkát és gyere haza. Hiányzol.” A New Moon 297 millió dollárt hozott a bemutató óta, Lautner neve pedig nem kevesebb, mint öt jelentős projekttel kapcsolatban került szóba. Állítólag több millió dollárt ajánlatok fel, hogy eljátssza a Max Steel főszerepét, de egy másik leendő kasszasiker filmet, a Stretch Armstrongot választotta, melynek szintén egy játékfigura az alapja. Elmondása szerint azért, mert ez „készen” állt. (Az hogy „készen” egy relatív fogalom Hollywoodban. Nem volt forgatókönyv, sem rende ző. De a Hasbronak, a Transformers-szel már sikerült sikereket elérnie.) Mikor Lautner végül visszautasította a Max Steel-t, a film producere Joe Roth (Alice Csodaországban) azt panaszolta a Daily Beast-nek, hogy Lautner „rossz tanácsot kapott”.
„Hallottam erről.” mondja Lautner tapintatosan. „Vicces, hogy megemlíted, mert összefutottam Joe Roth-tal tegnap este a Lakers meccsen.” Kínos volt? „Nem. Odamentem hozzá köszönni. Ő nagyon jó fej!” Hol ültetek? „Egymás mellett!”
Sok ilyen veszéllyel néz szembe a Nickelodeon kedvenc férfi színésze. Először is, óvatosnak kell lennie a hírnevével, mint izompacsirta. Elmesél egy történetet emlékeztetve a fiatal női színésznők helyzetére a városban: Lautner kapott egy apróbb szerepet a meglepő sikerű Valentine’s Day-ben, amiben egy középiskolai atlétát alakít. A szerepet kimondottan neki írták. „Eredetileg le kellett volna vennem a pólómat,” mondja. „A forgatókönyv szerint besétálunk az iskolába és Willy leveszi a pólóját. Azt mondtam, ’Hé, hé, hé. Le fogja venni a pólóját az iskola kellős közepén? Nem, nem, nem. Az ok, ami miatt levettem a pólómat a New Moon-ban, mert így volt megírva a könyvben. És voltak észérvek mögötte.’”
Egy megjegyzés a jövő pop-kultúra történészeinek: ez lehetett a konkrét pillanata annak, hogy rendben legyen pénzt csinálni egy fiatal férfi fizikumából, úgy ahogy Hollywood eladja Megan Fox testét is.
*****
A megmosolyogtató az, hogy ez egy 7,5 millió dolláros üzlet. Taylor Lautner-nek annyi pénzt ajánlottak fel, mintha már akciósztár lenne. De igazából még egyetlen akciófilm ben sem szerepelt. Hollywood az Eclipse-től várja - ami egyébként ebben a hónapban debütál - a választ azzal kapcsolatban vajon képes-e rá. A nagy harcjelenetek? Lautnernek nem voltak. A három és fél méter magas CGI farkasának igen. „Mikor Jacob harcol,” magyarázza az Eclipse rendezője, David Slade, „ő szőrös.” Amit David Slade el tud mondani nekünk a Lautner-ben rejlő lehetőségekről az az, hogy mennyit fejlődött színészként. Feleleveníti a film egyik momentumot, amikor Lautner átmenetileg visszaváltozik emberré a harc végén. Slade azt mondja, „Láttam Taylort egy fa mögött állva ütni a saját mellkasát.” felkészítve magát [a jelenetre]. „Fájdalmat játszott.”
Azt hogy Lautner vajon ér-e ennyi pénzt vagy sem, lehetetlen lenne megválaszolni, és talán helytelen is. Hollywood pánikol, hozzávágni ennyi pénzt bárkihez aki olyan meggyőzően tud tartani egy fegyvert, mint ő. „Nem foglalkozhatok ezzel,” mondja Lautner. „Ha elkezdek azon gondolkodni ’Hogyan fog nyitni ez a film? Jól fog szerepelni?’ Akkor nem a munkára összpontosítok. A feladat jó filmet csinálni.”
Vagy játékokat, ami azt illeti. Befejezve az ebédet, Lautner újra belekezd az Ez igazán velem történik? sztorik mesélésébe. Mint mikor a Hasbro elvitette őt a főhadiszállására, hogy megajándékozzák egy Stretch Armstrong akciófigurával, ami kiköpött úgy néz ki, mint ő. A figura nagyon hasonlított Lautnerre, a színész azt mondja „Szó szerint azt gondoltam, hogy ez én vagyok miniatűr méretben.” Vagy mikor Oprah-hoz ment. „Kaptam egy híres Oprah ölelést!” Vagy mikor találkozott Robert Downey Jr.-ral a Vanity Fair Oscar partiján. „Tök jó fej!” mondja Lautner. „Kék napszemüveget viselt és bemutatott engem a feleségének, Susan-nak. Annyira közvetlen, amennyire csak lehet.”
Ebéd után beszállunk Lautner 5-ös BMW-jébe – „Az első autóm!” mondja – hogy bejárjuk új szülővárosát. Az ablakok annyira sötétre vannak színezve, hogy elnöki-rangúnak tűnnek.
„Paparazzik,” mondja, megvonva a vállát.
Hatással van rád?
„Van néhány dolog, amivel egyszerűen együtt kell élned.” árulja el Lautner, miközben kihajt a parkolóból. „Például, hogy tizenkét autó parkol a házad előtt, és mikor reggel felkelsz, ők követni fognak akárhova is menj. Segít, hogy Valenciában [Kaliforniában] élek. Ez néhányakat eltántorít. De ők még mindig itt vannak.”
A kérdésre, hogy gondolkodott-e már saját lakáson, most hogy karrierje szilárd alapokon áll, úgy reagál, mintha ez a gondolat sosem fordult volna meg a fejében. „Hm, tudod, nem igazán,” mondja. Komolyan? Melyik milliomos 18 éves filmsztár nem szeretne elköltözni a szülői házból? „Tényleg nem ez a lényeg. Nagyon elfoglalt vagyok. Nem igazán gondoltam még erre.”
Elhaladunk autóval a mozi mellett, az edzőterem mellett, ahol edz. Elhajtunk a Promenade mellett, ahol Lautnerék először laktak Valenciában [Kaliforniában], ahol a húga a saját hálószobájává változtatta a gardróbot.
Azt hiszem ő szeret itt, ebben a kisvárosban élni, a kisebb bevásárlóközpontokkal és Olive Gardenekkel együtt. Mert túl sok minden forog kockán és itt nem keveredhet semmilyen bajba. „Amit imádok, hogy a családi életem nem változott. Még mindig kiviszem a szemetet. Még mindig segítek füvet nyírni.” mondja.
Lautner azt mondja haza kell mennie. Reggel ő és a csapata Madridba indul egy promóciós megjelenés miatt. Lautner sokszor volt már Európában, de mindig csak a munka kedvéért. „Ez bosszantó, tényleg az,” mondja. „Elmész Párizsba, és a repülőtértől a szállodába vezető úton úgy érzed ’Ez annyira király! Látni akarok valamit! El akarok menni az Eiffel-toronyhoz!’. Majd másnap reggel elutazol. Azt gondolod, ’Ó, nem sikerült semmit sem csinálnom.’” Szünetet tart. „Mindig azt mondom az embereknek: mindenhol voltam már, de nem láttam semmit.”
― Mickey Rapkin, a GQ főszerkesztője
MEGJELENT A GQ JÚLIUSI SZÁMÁBAN
Fordította: Ági (TLWeb)&Barbi
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése